A nagy porszívóteszt



Rövid zsinór, kényelmetlen fogás, arról már nem is beszélve, hogy szívnak, de hogy nem a port, az biztos. Legalábbis többségük alulmaradt a kosszal szemben.

A lexikonban a por finom szemcsék tömegét jelenti, míg egy lakásban koszt, piszkot, mocskot, esetleg porcicát, de mindenképpen valami olyan egészségtelen dolgot, amit el kell távolítani. Szerencsés az, akihez bejárónő vagy takarítóvállalat jár, és hozza magával a csúcsteljesítményű takarítógépét is, így hazaérve már a tökéletesen tiszta lakás fogadja - nyilván jó pénzért.

Ha viszont te inkább a sajátkezű munkára voksolsz, akkor most eláruljuk, melyik porszívóval érdemes nekiugranod a takarításnak. Bár így is mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha jól választasz, hosszú évekre hű társra találhatsz.

A teszt délceg alanyai



Kilenc készülék porolt el előttünk, és bár szoros volt a verseny, megtaláltuk a győztest kiváló teszteredményekkel, név szerint a Miele S5210-es gépét. Kiváló termék, de persze a Miele kapcsán meg is szoktuk a jó gépeket. De hogy miért nem kap végre valamelyik gép csillagos ötöst, hiszen porszívót gyártanak már vagy száz éve? Mert sajnos a Miele sem tökéletes, a teszten ez a gép is hibázott, az állatszőrt például nem sikerült időre kiszippantania. Kényelemre is rosszabb pontot kapott, a porszívófejet ugyanis nehéz tolni a szőnyegen, és a fogyasztása is túl magas: a gyári adat szerint több mint két kilowatt, ami nagyjából annyi, mintha tíz tévét használnál egyszerre, ráadásul sajnos hangos is a kicsike. Mindennek ellenére mégis fölénnyel győzött például a Philips termékeivel szemben, melyeknek csupán a második és a harmadik hely jutott.

Gépek és különbségek



A Philips termékei szinte holtversenyben kerültek a második és a harmadik helyre, a különbség köztük csupán annyi, hogy az FC9150 a kárpiton kevésbé erős, míg az FC9202 a porzsákjának tisztíthatósága-kezelhetősége terén vesztett pontot. Mindkettő jó viszont porszívásban, ám gyenge az állatszőrök ellen. Egyébként ez utóbbi szinte mindegyiken kifogott, csak egy hátrébb végzett gépnek, a Samsung modelljének sikerült plusz pontot elérnie. De vissza a Philipsekhez: az FC9150-vel könnyen elérheted a lakás távolabbi pontjait is, hatótávolsága ugyanis több mint 12 méter. Ennyi zsinórral, csővel már akár könnyen be is lehet hálózni a bútorokat, kezdő porszívózóknak így nem ajánlott... Negyedik lett az Elektrolux gépe, mely mindenben jól szerepelt, kivéve a már említett állati szőrt. Kényelmes vele a munka, de sajnos ez is elég sok áramot fogyaszt, a motorja pedig a tesztelők szerint kevesebbet bír, ráadásul elég hangos is. További hátránya meglehetősen picurkára sikerült porzsákja: ennél kisebb porzsákotcsak a Samsunghoz adnak, amelynek űrtartalma kevesebb, mint 1(!) liter. Ötödik helyre a Miele S4210 került, ami némi csalódást okozott a végül győztesnek kikiáltott társához képest. Nem maradt nagyon alul, hiszen összpontszáma szinte azonos volt az első négyével, ám akadt néhány bosszantó hibája: a beépített motor nem bírta elég sokáig, ezenkívül a gép elég sokat fogyaszt, és még zajos is. A motorterhelés-teszt végül csak 10%-ot vett el az összpontszámból, ráadásul az is lehet, hogy egy peches darab került a tesztelők kezébe, mindenesetre intő jel.

A középmezőny és a gyengék



A Numatic jól kezelhető, nagyon hosszú a zsinórja, elég hosszú, így kényelmesen használható cső tartozik hozzá, keveset fogyaszt, halk is, csak éppen nem szív! Vagyis szív, de igencsak elkeserítő eredménnyel. A Samsungról még ennyi jót sem tudunk elmondani: szívogat, ahogy tőle telik, de többet fogyaszt, hangos,
pici a porzsákja, és még a motorja is gyenge.
Az LG és a Panasonic pedig jobb, ha meg sem szólal. Hagyd őket szépen a boltban, ahhoz talán elég jók, hogy a polcon és a rajtuk keletkező porréteget felszívják - de lehet, hogy már arra sem. Mindkét gép gyengén dolgozik porban és szőrben, a Panasonicnak a legrövidebb a drótja - kevesebb, mint nyolc méter - viszont ő a pehelysúlyú a mezőnyben a maga alig öt kilójával, mentségére legyen mondva viszont, hogy a teszteltek közül ez a gép a legolcsóbb. Végül az LG gépéről: nem elég, hogy nem szív, a por nagy részét még vissza is fújja a levegőbe! A szűrésről csak annyit, hogy az okosabb gépek HEPA - pollen és atka - szűrővel, esetleg szénszűrővel vagy misztikus super air clean rendszerrel vannak felszerelve, míg az olcsóbbak szivacs- vagy filcszűrővel próbálnak tiszta levegőt kiadni magukból. Utóbbi esetekben ez igencsak kevésnek bizonyult.